Az ember hordót döntő többségében – érdeklődő borivó turistaként, érthető módon csak kívülről látja! Talán kimondható: belülről egyben lévő bortárolót soha!
Ezen segít a fotós, mert a kíváncsisága okán és a technika- a vakufény segítségével a számítógépen már nagyobb méretben, remekül megtekintheti a hordó belsejét IS. Sőt, a részletek is kiválóan láthatóak.
Eddig ez nekem, mármint látó módon a betekintés a sötétbe 2 alkalommal sikerült – az “élményt” megosztom önökkel.
Láttam egyet a hordótemetőben, a Mátraaljai borvidéken a sok használaton kívüli hordók egyike, egy kisebb nyílás megengedte a kíváncsiskodást. A másik egy nagyobb hordó volt a Dél – Dunántúlon. Akkor ott sajnáltam a sok munkával készült, de már kiszolgált matuzsálemeket.
Alulról egy nyíláson bedugtam a kezem, jó mélyre, és többször villantottam.
Utólag megállapítom, szerintem festményeket húzhattam ki az ismeretlenből. A belső felső részen látható lyuk, ahonnan a bort kiszívják – belülről nézve – tök sötétben, ritka egyedi látvány volt. A másik a formagazdagság,a színvilág: mint egy modern festmény, kortárs műalkotás. Kép cím nélkül kategória!
A természet kreativitása segítségével a tölgyfán a gombák a belső életük -mikrovilág – segítségével igazi alkotóművészként tevékenykedtek!
AZ EGYKORI BOR, A LEVEGŐ, A NEDVESSÉG KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL FANTASZTIKUS KÉPI VILÁGOT EREDMÉNYEZETT, LÁSD A KÉPEKEN.
Lelkesedem, holott ez egy negatív, csúnya, piszkos, penészes, pókhálós, elmúló világ. Az igazságot mindenki döntse el hangulata szerint.
Bagyinszki Zoltán
Szandaváraljai öreg pincék Nógrádban, egykori apai ágam őshazájában.
Talán ez volt a kezdet, innen indult a pincék, pincesorok hangulatának felfedezése, megkedvelése. Csend, nyugalom, természet, érdekes ódon ajtók – zárak – laktok, a történelmünk egy beszédes darabkája, ezt jelentette a szandaváraljai pincék sora, akkor. Nem ismert, nem híres, nem nagy, nem különleges. Kicsi,de nekem kedves a 2 sorban kialakított falu széli pincék sora, itt Nógrád megye közepén.
Nem vagyok borász csemete, – tanulom a bort és a környezetét – rájöttem komoly, nagy tudomány ez – szinte már művészet… Egy élet is kevés hozzá- mármint kellő tudást tapasztalatot szerezni, megismerni az igazán jó bort és komolyan érdeklődni iránta és a közvetve hozzá kapcsolódó dolgokkal. De fogyasztani is tudomány… Csinálni, bort készíteni arról már nem is beszélve ?!
Pince, pincék, borpincék, pincék sora – PINCESOR. (Ahol a bort tárolták, tárolják) Az ott elfogyasztható finom borok, a kedves emberek érdek nélküli társasága, az asszonyi pörlekedés mentes nyugodt beszélgetések semmivel nem mérhetőek – ezt a pincék világa biztosítja. Szerintem tudták ezt elődeink, a nagy öregek, akik rendszeresen kijártak a pincesorokra, DOLGOZTAK, MOZOGTAK, BORT ITTAK, JÓKAT BESZÉLGETTEK – VOLT OTT EGY KÖZÖSSÉG AMI VONZOTTA ŐKET- és azt nem csak a bor miatt tették( de az valószínű, meghatározó volt számukra ) 1000 év óta egészséges dolgot műveltek, művelnek, tapasztalom sajnos egyre kevesebben. Mint mondják az öregek a fiatalok már nem akarnak dolgozni a szőlőkben, ott sok a munka a vesződség. Ezt a fotóim is bizonyítják, hazánkban sok a lepukkant, tönkrement, rogyadozó, elhagyott borpince.
Ez az Észak- Magyarországi pincesor keltette fel a figyelmemet Szandaváralján, 5-6 évvel ezelőtt egy kirándulás alkalmával amikor Szada várát igyekeztünk meghódítani. Ezek a régi de harmonikus kicsi épületek, építmény homlokzatok – érdekes változatos bejáróikkal vonzóak voltak számomra. Igazi színes fotótéma, már több mint 80 egyedi öreg / híres történelmi pincét, pincesort, nem egy védett pincefalut keresetem föl fényképezőgépemmel. Szeretném ezt, még a következő évtizedben megduplázni.
Tulajdonképpen ezért gondoltam, hogy itt a helyük a most induló boros- pincés honlapon is.
A Pannonhalmán megtelepedett bencés szerzetesek a korábbi évszázadokban mindig szoros kapcsolatban voltak a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel. Az adott kor legmagasabb szintű szőlő- és borkultúráját művelték. Az 1900-as évek elején az apátsági birtokméret kb. 100 hektárnyi lehetett Pannonhalma közvetlen környékén, de emellett Somlón és Tokaj-Hegyalján is rendelkezett birtokokkal az Apátság. Már abban az időben palackozott formában értékesítette fehér- és vörösborait, amelyek a történelmi határokon túlra is eljutottak.
A II. világháborút követő politikai és társadalmi átrendeződés lehetetlenné tette e több évszázados hagyomány folytatását, mivel a szőlőbirtokok és a pincészet is állami tulajdonba került. Az ezt követő évtizedekben a Pannonhalmán élő szerzetesek nem mondtak le a hagyományok újjáélesztéséről. 2000-ben kezdtek körvonalazódni azok a tervek, amelyek révén a Pannonhalmi Főapátság többségi és az MKB Bank Zrt. kisebbségi tulajdonhányadával 2000 m2 alapterületen 3000 hl tárolókapacitással 2003-ban felépült a Pannonhalmi Apátsági Pincészet.
Az építészeti tervezőmunkát a győri CZITA Építészeti Iroda végezte szoros együttműködésben a borászattechnológiai tervezéssel, amelyet Gál Tibor nemzetközi hírű egri borász biztosított, aki egyben a pincészet szakmai tanácsadója is volt.
A Pannonhalmi Apátsági Pincészet ültetvényeiről származó szőlő feldolgozására a közel 2000 négyzetméter alapterületű, a monostor tövében épült új pincében és borházban kerül sor, amely Szent Márton hegyének délkeleti lábánál helyezkedik el. A szőlő feldolgozásához illetve a bor érleléséhez tájba illő, a domborzati viszonyokat jól kihasználó komplexum épült, amely lehetővé teszi, hogy a Pincészetbe látogatók teljes betekintést nyerhessenek a borászati munkába és annak eredményeibe. Olvass tovább… »
Fotók szöveg nélkül.
Arad-hegyalja a Kárpát-medence egyik legrégebbi borvidéke, magyar vonatkozásban a Szent István-időkből ismert, akár a vidékkel összefüggésben említett csanádi püspökség. Arad régi neve Orod, Szent István egyik vezéréről kapta nevét a város. Az oklevelek a 11. század elején mint várispánságot és megyeszékhelyet említik.
A történelmi borvidék, melynek alapjait állítólag Probus császár fektette le, a Fehér-Körös és a Maros vize között fekszik, és 2 nagy alapegységből áll: Ménes- hegyalja és Magyarádi-hegyalja (ezért nevezik ménes-magyarádi borvidéknek is). Nagy múltú bortermő táj, melynek borait az erdélyi részek közül elsőnek említik a történelmi feljegyzések, közvetlenül a tokaji borok után. A szőlőhegy nemcsak festői, de mély benyomást keltő, méltóságteljes látvány, amit a kibukkanó sziklatömbök tesznek azzá.
Az Arad megyei szőlőterület 1915-ben 6797 ha volt, 1906-ban kezdték el építeni a híres hegyaljai vasutat, a kofák és a borivók legkedveltebb és legcélszerűbb szállítási eszközét, amely a hatvanas években még teljes hosszában működött. Az első világháború után román végzéssel végrehajtották az első földreformot, és kisajátították az 500 holdat meghaladó német és magyar földbirtokokat.
A rendszerváltást követő időszak itt is hanyatlást okozott, a szőlőterület Arad megyében 2564 ha- ra csökkent, ebből 1010 ha állami volt. Arad- hegyalja borvidék ma számbavehető szőlőtermő helységei a következők: Ménesi körzet: Solymosvár, Kladova, Máriaradna, Baracka, Ópálos, Ménes, Gyorok Aradkövi. – Magyarádi körzet: Kovászi, Világos (itt volt történelmünkben a tragikus fegyverletétel), Galsa, Muszka, Magyarád, Almásegres, Boroszlófalva, Tornova, Selénd, Pankota, Apatelek, Borosjenő. Ménes-magyarádi borok közül híressé egyértelműen a vörös aszú tette, melynek magas cukortartalma tűnt ki (kb. 125 g/liter), pl. az 1862-es londoni nemzetközi borversenyen egy 1811-es ménesi vörösbor nyerte a nagydíjat. Legfőbb szőlőfajták: cabernet sauvignon, pinot noir, merlot, kadarka, nagyburgundi kék, olaszrízling, ottonel muskotály, királyleányka, oporto, sangiovese.
Forrás: Lázár Ferenc, borszakértő (www.szekelyhon.ro)