Oldalsáv
»
O
l
d
a
l
s
á
v
«
Kiállítás meghívó – 2014. február 6. 17 óra
2014.02.03. | Bagyinszki Zoltán

plakat_zolibacsi_tarlat_50X70_print

Dimbes-dombos szőlőhegyen
2013.05.15. | Bagyinszki Zoltán

Hazai borvidékeink dimbes-dombos tájait válogattam több 1000 felvételből csak dombok hegyek szőlők témakörben, a teljesség igényével.

Hegy, domb: általános közismert földrajzi – geomorfológiai fogalmak. Szőlőhegy, szőlő, szőlődombok a fotósnak kihívást, túrát sok sok gyaloglást jelent. Le, föl mászkálva keresni a jó felvétel érdekében a megfelelő szögeket nézőpontokat, figyelve a háttérre is természetesen.

(Netán gondolva a csaholó kutyákra, a kiabáló zsörtölődő gazdára, az őrző védő Kft-k tolvajt sejtő szigorú embereire. Hála istennek ezt egyszer sem tapasztaltam, de invitáló kedves borosgazdákat annál inkábbbbbb.) Az elmúlt évben, a készülő, immár megjelent Magyar Borvidékek útikönyv kapcsán sok km sétát tudhatok magam mögött hegyeken dombokon.

Igéző látvány, valódi csend, jó levegő kellemes kikapcsolódás a szőlőtőkék közötti séta. Ha jó időben szeptemberben érkezik a fotós, akkor a mézédes illatos gyönyörű fürtök csábítják és elcsen 1-2 fürtöt, hogy a gasztronómia oltárán is áldozzon egy kicsit.

Panoráma, panorámák ebben talán verhetetlenek vagyunk. Hegyek ahová felkúszik a szőlősor, vagy csak ismert háttere a szőlőművelő területeknek. A legfantasztikusabbak a Tapolcai – medence tanúhegyei a Balaton déli partjáról vagy Tapolca várostól északra visszatekintve a félig lebontott Haláp tetejéről.

A Gulács formája igazi szabályos szépség, de a Badacsony vagy a Somló, de a Nagyharsányi -hegy Villánynál, vagy az öreg tokaji egykori vulkán szintén szép látvány a szemnek. Azért említésre méltó a Mátra, a Balaton- felvidék, benne Tihany változatos világa is.

A közelmúlt fejlesztései és turisztikai igénye alapján több borvidék pincészete- borászata a szőlődombok tetején alakította ki a vendéglátás igényes objektumait: szállás étkezés, borkóstolás. Ezeket érdemes felkeresni mert a jó borokat, a csendet, a pihenést, a világtól való teljes elszigetelődést, a szőlőhegyi panorámát biztosítják. Lásd a megjelent könyv fotóit.

Bagyinszki Zoltán a szőlő-hegyek turistája

Nyúl – Öreg faprés 1896-ból
2013.01.07. | Bagyinszki Zoltán

Írott régi dokumentumok borospincék mélyéből
2012.12.22. | Bagyinszki Zoltán

Kedves barátom – Tisztelt “Borbarát”!

Ismét közeledik a Szilveszter, ennek apropóján 3 írást ajánlok szíves figyelmébe.

Tízparancsolat Borivóknak, Borhamisítási ítélet, Pincevers,

Mind tartalmában – formájában, mind történelmi hűségében érdemes a figyelemre. Megszívlelendő gondolatokkal, több mint 100 éves nyomtatványok.
- Egy falfirka, amely valószínű pár pohár bor után került a Balaton- Felvidék egyik pincéjének falára.
- Egy hatósági nyomtatvány amely ma is aktuális ( VOLNA ) szerintem ilyet kevesen láttunk még.
- Egy tanácsokkal teli emléklap borivók számára, 11 pontban.
Észrevettem, rögzítettem, közreadtam, mindenkinek hasznos ismeretszerzést, jó szórakozást kívánok hozzá:

Bagyinszki Zoltán

BEKÖSZÖNTŐ
2012.12.22. | Bagyinszki Zoltán

Jól ismerem Bagyinszki Zoltánt. Ha egy témához kell tíz kép, akkor duzzog, hogy az sok, hogy nem biztos, hogy megfelelő időjárás lesz, meg nem is lehet olyan gyorsan elkészíteni, ideje sincs elég, meg még ezer érv …… aztán a megbeszélt időpont előtt elküld tíz helyett harminc nagyszerű képet.

Ilyesmi előtt állunk most is. Boros témájú honlapot tervez, de biztosan ez is több lesz a címben ígérteknél. Hiszen most, amikor a Corvina kiadó 2013-ban megjelenő útikönyvén dolgozunk együtt, amit én írok és ő készíti a fényképeket hozzá, szóval most sem csak a pincészeteket és borászatokat fotózza, hanem mindent, ami még a környék természeti és kulturális értékeit jelentheti. Kértem képet a pincéről és a borászról, kaptam képet ezen kívül a borvidékről, a tájról, a keresztről a szőlőben, a szőlőfürtön átvilágító napsugarakról, meg a környék présházairól stb. stb.

A pedagógus és népművelő mindig előbújik a fotográfus mögül. A jó borokra való figyelem felkeltés mellett nem nehéz megjósolnom, hogy annak ellenére, hogy mindig a borok és a pincék lesznek a középpontban, ott lesz a teljes (borászati szakkifejezésnél maradva) terroir is. Mert mitől egyedi egy bor? Elsősorban a vidék klimatikus és talaj adottságaitól, de az ott élő emberek borászati és gasztronómiai tudásától is. Nincs kétségem, hogy ez utóbbiak is bemutatásra fognak kerülni. Meggyőződésem, hogy a sok szaklap és folyóirat mellett helye van egy olyan nívós, internetes honlapnak is, ahol a bor, a pince, a szőlőskert, a táj, az ember, az ember alkotta művészeti értékek, mind megférnek egymás mellett Bagyinszki Zoltán képein.

Zoli, sok látogatót és sikert kívánok a honlaphoz.

Baráti üdvözlettel: Bede Béla

A Fotósról
2012.12.22. | Bagyinszki Zoltán

Belső késztetésem volt, – ezt a boros, képorientált honlapot muszáj volt megcsinálnom. Őszintén, örömmel tettem.

Bagyinszki Zoltán vagyok, Magyarországon – Gyula városában élek, a szeretnivaló kisvárosban ahol sajnos csak múltja van a bornak.

Szerencsésnek mondhatom magam- közhely, de a munka és a hobby nálam egyet jelent, ráadásul a családom, gyermekeim is tolerálják, támogatják, segítik dolgaimat- köszönöm Nekik!

Közel 20 éve kezdtem az aktív fotózást, publikálást 100 feletti alkalommal volt kiállításom Budapesten és Magyarország egy – egy városában, továbbá Romániában, Belgiumban, Szlovákiában, Jugoszláviában, Franciaországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Lengyelországban. Legutóbbi kiállításom a hazai német-sváb pincék, borászok munkáját, eredményeit, pincekultúráját mutatta be.

A 2009. évben a kulturális miniszter Wlassics Gyula díjjal ismerte el több évtizedes közművelődési tevékenységem. 1998-tól folyamatosan készülnek a könyvek, albumok, DVD-k, szervezem az előadásokat, kiállításokat – népszerűsítve ezzel hazánk kultúráját, valódi értékeit, borkultúráját.

Lásd előző honlapom www.bagyinszki.eu e tartalmas digitális archívumot is tisztelettel ajánlom megtekintésre, ezt már 270.000 látogató megtette!

Sikeres évezredet zártam, illetve nyitottam, hiszen 30 könyv szerzője, társszerzője lehettem. Folyamatosan kattog a fényképezőgépem,” jelzem a félúton már túlvagyok……!” Most fejeztük be a Magyar borvidékek útikönyvének ( Bede Béla és Bagyinszki Zoltán- Corvina kiadó 2. sorozatkötet ) előkészítését- fölkerestem a 22 magyar borvidék fontosabb területeit, szőlőit,városait, pincesorait. Beleszerettem a témába – folytatom a bejárást hiszen óriási a terület, rengeteg az érdekesség. Képorientált formában- az ismeretterjesztés révén szeretném megörvendeztetni a téma kedvelőit.

www.borfókusz.hu / Bagyinszki fotókkal.
Az új, most induló honlapom remélem másképpen – gazdag, állandóan bővülő, reprezentatív képanyaggal mutatja be borkultúránkat, egyenlőre magyarul.

Nem kíván szakmai dolgokba belegabalyodni, mélyebb ismertetőket vállalni azt tegyék a borászok a szakma ismerői. Én bemutatom azt amit, ahogyan láttam, amit észrevettem, ami ott akkor fontos volt számomra. Tehát Bagyinszki fotók segítségével fókuszálok a pincékre, a szőlőkre, a hazai borkultúrára. A mozgást , a kikapcsolódást, a jó bort, egészségükre kívánom, induljanak el és találkozzanak olyan remek emberekkel mint nekem sikerült, kóstoljanak olyan finom borokat itthon mint Én.

2012. Gyula, Bagyinszki Zoltán e boros honlap-szerkesztő fotográfusa

Fontosabb munkáim, könyveim, kiadványaim szerzőként, társszerzőként
2012.12.22. | Bagyinszki Zoltán

Nemzeti örökségünk, kastélyok a történelmi Magyarországról
Publi City Kiadó Bp. 1998.

Kastélyok és paloták a történelmi Magyarországon
Mikes Kiadó Bp. 1999.

Magyar építészet sorozat (1500 év a történelmi Magyarország területén) I-VI. kötet
Kossuth Kiadó Bp. 2001- 2004.

Texas, a modern vadnyugat
Euro Konsortium Rt., Gyula 2002.

Hévíz
Tóth Kiadó, Debrecen 2004.

Gyula régen és ma sorozat könyvei
Gyulai Évszázadok Alapítvány 2004.

100 Magyar vár és 100 Magyar kastély
Tóth Kiadó, Debrecen 2005-06

Aggtelektől Wieliczkáig postakocsin a sóút mentén
Tóth Kiadó, Debrecen 2005.

Bank építőművészet Magyarországon
Kégl Miklós 2005.

Gyula régen és ma sorozat – 50 éves a Gyulai Várfürdő
Gyulai Évszázadok Alapítvány, 2006.

Gyula és környéke útikalauz
Hiszi Map Kft., Gyula 2008.

Alföldi szecesszió
Tóth Kiadó, Debrecen 2008.

Magyarországi reneszánsz építészet
Tóth Kiadó, Debrecen 2008.

Erdély sorozat – Tóth Kiadó, Debrecen 2010-12.
1. Erdélyi templomok
2. Erdélyi várak
3. Erdély természeti kincsei
4. Kincses Erdélyi városok: összesen 670 oldalon

Magyar szecessziós építészet – útikönyv
Corvina Kiadó, Budapest 2012.

Előkészületben:
MAGYAR BORVIDÉKEK ÚTIKÖNYV – 2013. tavaszára. Szerző: Bede Béla.

Kiállítások-témák-helyszínek
2012.12.22. | Bagyinszki Zoltán

Párizs, Varsó, Brüsszel
Magyar Házak kiállítótermei, USA, Texas, Fort Worth – Reneszánsz Hotel
Erdély és Felvidék magyar városaiban.
Sok-sok településen Magyarországon: Budapesten és Gyulán többször is.

Fontosabb kiállításaim témaköreiből:
A történelmi Magyarország építőművészete
Magyar várak és kastélyok, Végváraink
Texas a modern vadnyugat
Reneszánsz építészet Magyarországon
Banképítészet Budapesten
Görög kapuk – Rodoszról
50 éves a Gyulai Várfürdő
Arad képekben
Gyula, Németváros
Erdély természetesen
Félúton a szerző…
Római Katolikus templomok
Erkel Ferenc életpályája
Zsolnay tetők vonzásában
Német pincék Magyarországon

Hordótemető – halott hordók belülről
2012.12.09. | Bagyinszki Zoltán

Az ember hordót döntő többségében – érdeklődő borivó turistaként, érthető módon csak kívülről látja! Talán kimondható: belülről egyben lévő bortárolót soha!

Ezen segít a fotós, mert a kíváncsisága okán és a technika- a vakufény segítségével a számítógépen már nagyobb méretben, remekül megtekintheti a hordó belsejét IS. Sőt, a részletek is kiválóan láthatóak.

Eddig ez nekem, mármint látó módon a betekintés a sötétbe 2 alkalommal sikerült – az “élményt” megosztom önökkel.

Láttam egyet a hordótemetőben, a Mátraaljai borvidéken a sok használaton kívüli hordók egyike, egy kisebb nyílás megengedte a kíváncsiskodást.
A másik egy nagyobb hordó volt a Dél – Dunántúlon. Akkor ott sajnáltam a sok munkával készült, de már kiszolgált matuzsálemeket.

Alulról egy nyíláson bedugtam a kezem, jó mélyre, és többször villantottam.

Utólag megállapítom, szerintem festményeket húzhattam ki az ismeretlenből.
A belső felső részen látható lyuk, ahonnan a bort kiszívják – belülről nézve – tök sötétben, ritka egyedi látvány volt. A másik a formagazdagság,a színvilág:
mint egy modern festmény, kortárs műalkotás. Kép cím nélkül kategória!

A természet kreativitása segítségével a tölgyfán a gombák a belső életük -mikrovilág – segítségével igazi alkotóművészként tevékenykedtek!

AZ EGYKORI BOR, A LEVEGŐ, A NEDVESSÉG KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL FANTASZTIKUS KÉPI VILÁGOT EREDMÉNYEZETT, LÁSD A KÉPEKEN.

Lelkesedem, holott ez egy negatív, csúnya, piszkos, penészes, pókhálós, elmúló világ. Az igazságot mindenki döntse el hangulata szerint.

Bagyinszki Zoltán

Üveg és lopó a 22 borvidékről
2012.11.28. | Bagyinszki Zoltán

Hordóból igazán jó bort nyerni és kóstolást követően elvinni, tárolni – legalább 2 dolog szükséges (nagy felismerés) a lopó és az üveg. A lopó szinte az évszázados borászat a pincevilág jelképe is volt. Remek, elegáns és egyszerű „találmány”, évszázadok alatt ez nem is olyan sokat változott, talán bizonyság erre ez a rövid fotósorozat is. A finom nedű kilopása a hordóból a gazda dolga, szerintem ezt örömmel is teszi, érdekes látvány ahogy belespriccel a bor a pohárba. A laikus, nem pincejáró turista számára ez unikum lehet, főleg az egyik különleges „férfias-formájú” eszköz a képek között. Minden pincében, borászatban, bormúzeumban természetes a lopó jelenléte – elengedhetetlen kelléke a borfogyasztásnak. E kigyűjtés a borvidékeink gazdag üveg és lopóbemutatását szolgálja.

Az üvegek világa kicsit gazdagabb, változatosabb, lényeges marketing elem, talán ez adja el a bort?! A képek kapcsán, a fotós számára elsősorban a látvány az érdekes – amely igen változatos lehet: az egyszerű kocsmai formától a művészi kivitelezésig – remek grafikával!

Hihetetlen dolog volt látni együtt a több mint 10.000 pezsgőspalackot Pécsen, vagy az értékes Amerikából hazaérkezett, több mint 100 éves Tokaji bort- borosüveget, a gúlába rakott üvegszobrot- térplasztikát, vagy a penésszel teljesen elfedett polcokon sorakozó üvegeket.

Megvilágítva, egymásra pakolva a bor színével kérkedő csodálatos látvány, főleg az aranysárga és a borostyán szín fantasztikus! Azonban a nemes penész: a fehér, a szürke és a feketéig hajló vattaszerű anyag az az igazán látványos és érdekes bevonat. Az évtizedes borok a palackban, a nemes penész védelmében igazi éréket jelentenek.

Talán egy másik gondolat: mennyi verejték, munka, gondoskodás és pénz van mögötte, – az üvegben – de főleg a tartalmában, a benne tárolt borban.

Bagyinszki Zoltán


borfokusz.hu
© Pauló Lajos 2013