Tokaj-hegyalján már a honfoglalás előtt is éltek szláv és germán törzsek. A terület ugyanis vadászatra, halászatra alkalmas volt, sőt a puha tufában barlanglakásokat is ki tudtak alakítani. Bizonyítékul a község területéről és a Szilvás dűlőből előkerült cserépmaradványok, szerszámfélék, nyíl- és dárdahegyek szolgálnak. A szőlőt is ismerték már, hiszen a honfoglaló magyarok megtalálták és hasznos növénynek látták.
A tatárjárás után olasz telepesek gondozták a szőlőt. Szaporították, sőt nemesítették is akkori tudásuknak megfelelően.
Az Anjou királyok uralkodása idején a szőlőművelés virágzott. A 18. századra érte el a fénykorát borvidékünk. Ekkor felvidéki munkások dolgoztak itt. A tokaji nedű híre messzire jutott. A szekérkaravánok Lengyel-, Német- és Oroszországba szállították a bort. Már ekkor megjelentek a borhamisítók is!
A későbbiekben bevezetett tiltóvámok már megnehezítették a borkereskedelmet, a termelés visszaesett. A legnagyobb csapást azonban 1880-90-ben a filoxera pusztítása jelentette. 2500 hold szőlőföldből 1900-ra már csak 573 kataszter szőlő maradt. Az emberek nem tudták megélhetésüket biztosítani, így sokan elhagyták a települést, többen közülük külföldre távoztak. A híres szőlőkultúránk romokba dőlt. Az újratelepítés csak nagyon nehezen indult meg. Bártfai Szabó Gyula tállyai szőlőbirtokos nevéhez fűződnek az újrakezdés legnehezebb, kezdeti lépései. Mathiász János szőlőnemesítő vezette be az amerikai alanyra oltott vesszőket. A gazdák kétkedve fogadták az újításokat, de ma már tudjuk, megérte a kockázatot.
1851-ben 1145 hold szőlőterületet jegyzett a község. A filoxera előtti időben is sokan törekedtek arra, hogy Mádon, vagy környékén szőlőbirtokot szerezzenek. 1700-ban a Rákócziak kapták vissza birtokukat a lőcsei jezsuitáktól. A szabadságharc bukása után ez a terület a kincstár tulajdonát képezte, később Orczy István, a Szirmayak és az Aspremontok birtokolták.
1776-ban a pálosok birtokait a Nyúlászón és a Veresen jegyezték. Eszterházy, Dessewfy, Wolkenstein szőlőbirtokokkal is találkozhatunk a régi feljegyzésekben, a dűlők pontos helyét azonban már nem lehet megállapítani. Az egri káptalan az 1850-es évek közepétől az 1900-as évek elejéig volt szőlőbirtokos Mádon.
Ebben az időben Mád az urasági szőlőbirtokokat tekintve 374 kat. holddal rendelkezett. Tokajhegyalja települései közül csak Tállya és Tolcsva rendelkezett nagyobb területtel. (Tállya 522 kat.h., Tolcsva 506 kat.h.)
Természetesen Mádon is sokkal több volt a szőlőbirtok, A 374 kat.h. csak az urasági szőlőbirtokokat jelöli. A kevésbé tehetős emberek szőlőinek helye volt: Kisperce, Vilmány, Juharos, Banka, stb. Az I. világháború után a területek gazdái többnyire kicserélődtek. Jelentős birtokokat vett át a Nemzeti Bank is. Az Eszterházy birtokon egy Litke nevű bankmegbízott irányította a munkákat Kalmár József szőlőkezelő, pincemester segítségével. 1934-ben a Budapesti Kegyesrendi Társház (piaristák) kezébe került 954 kat.h. terület. A szölöbirtokokat – amelyek a Bombolyon, Nagypercén, Királyon stb. voltak – Kubus István gondjaira bízta, akinek két vincellér segítője volt.
A kicserélődött gazdák mindegyikének nevét lehetetlenség lenne ebben az ismertetőben felsorolni. Ami viszont említésre méltó, az az, hogy ekkor már kis házakat is építettek a szőlőkben. A vincellérek családjukkal együtt költöztek ki ezekbe a házacskákba. Sok vincellér gyermeke járt be innen az iskolába.
A vincellérek társulatot is alapítottak. 1902-ben ez a vincellértársulat a római katolikus templom udvarán keresztet állított a filoxera sikeres leküzdésének emlékére.
Az 1920-as, 30-as évekre a filoxéra után telepített szőlők már elöregedtek. A leromlott szőlőket peronoszpóra járvány, sőt 1927-ben és 1929-ben fagykár is tizedelte. A két világháború során is sokan kényszerültek abbahagyni földjük gondozását.
A mádi ember már ekkor is mindent megtett a szőlők megmentésének érdekében, hiszen évszázadok óta a megélhetést jelentette számára.
1960-ban alakult meg a II. Rákóczi Ferenc Szakszövetkezet, melynek igen nagy szerepe volt a község életében. (gépeket biztosított, átvették a termést, 300 embernek munkahelyet is adott) 1991-ben feloszlott. Feloszlása után pinceszövetkezetek, társaságok alakultak. Mivel a magántermelők csak nehezen tudtak megélni termésükből (gépek, piac hiányában), ezért a társaságok fokozatosan átvették az egykori szakszövetkezet munkáját, feladatait. Ma már a szőlők nagy részének tulajdonjoga az övék. Ezek a társaságok biztosítják a kistermelőkkel együtt a tokaji bor hírnevének öregbítését.
Forrás: mad.info.hu