Oldalsáv
»
O
l
d
a
l
s
á
v
«
Tök – pincesor
2012.09.26. | Bagyinszki Zoltán

A Pest megyei 1400 fős Tök település a Zsámbéki-medencében, Budapesttől 30 km-re található, a 10-es főutat az M1-es autópályával összekötő út mentén. Az Etyek-Budai borvidék települése megközelíthető még a Budakeszi út felől is.

A hely nevezetessége a Nyakas-hegy, amely a Gerecse keleti nyúlványa. A hegy mészkövéből sok ház épült fel, sőt a Parlament és a debreceni Nagytemplom kődíszeinek egy része is ennek felhasználásával készült.

Tök környéke mindig is jó bortermő vidék volt. Szőlőkultúrájának hagyományai a római korig nyúlnak vissza. Felvirágzása a középkorban, a premontrei szerzetesrend zsámbéki megtelepedésének idején indult el.

A pincesorokon lévő pincék és présházak a település védett értékei közé tartoznak. Szerepük a különböző korokban változott. A török hódítás idején például a falu lakói e pincékben bújtak el.

Az Aligvárom pincesorán és a híres Patkó csárda környékén olyan pincék sorakoznak, amelyek némelyike több mint száz éves. A Kis-sor szépen rendezett, ápolt pincéi között nagy a hasonlóság, de mégis mindegyik más. A lapos tetejű pincék jellegzetes része a színes bejárati ajtó, amely helyenként kovácsoltvassal díszített, helyenként pedig rajtuk a vízszintes csíkozás fölött napsugaras mintázat látható. Emellett érdekes formájúak a pincék oldalán lévő szellőzőnyílások is.

A szintén a Kis-sorról nyíló, Anyácsapuszta felé vezető, sárga turistajelzéssel ellátott Völgy úton lévő pincesor némelyike már-már lakóház méretű.

A környék meszes talajai a fehérborok számára kedvezőek. Élénk savú, friss boraik többnyire Irsai Olivér, Chardonnay, Sauvignon blanc, Zöld veltelíni, Királyleányka, Szürkebarát szőlőfajtákból készülnek.

A borozgatáson kívül kellemes kikacsolódási lehetőséget nyújt a lovaglás, például a fent említett Patkó csárda lovardájában. Aki nem tud lovagolni, azok is találnak érdekes programokat. Számukra lovas bemutatók és lovaskocsizás is biztosított.

Tök az utóbbi években a Pompos révén is egyre híresebb. A szalonnás, hagymás, tejfölös finomság ma már a fesztiválok (különösen a borfesztiválok), vásárok nélkülözhetetlen terméke.

Akik pedig a gombás ételeket szeretik, azoknak esős idő után a település határán lévő gazdag „lelőhelyekre” érdemes kisétálniuk, mert csiperke, őzlábgomba, pereszke vagy vargánya is gyűjthető.

A település műemlékei közé tartozik a XII. században épült román egyhajós templom romja és az egykori vendégfogadó, a Pletter-ház.

Forrás: http://www.pincefalvak.hu/pincesor/104-tok


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

borfokusz.hu
© Pauló Lajos 2013