Bóly Baranya megyében, Pécstől kb. 30 km-re kelet-délkeletre, Mohácstól kb. 15 km-re nyugatra, Nagynyárád és Borjád szomszédságában fekvő település. Az 57-es főúton közelíthető meg Szajknál, vagy a főváros felől az M6-os autópályán. Vasútállomása a Pécs–Mohács-vasútvonalon található, a településtől kb. 3,5 km-re. A környék gazdasági központja.
A mezőgazdasági termelés szempontjából az átlagos hőmérséklet és a csapadékmennyiség kedvező, amely jó termőtalajjal párosul. Talaja mészben, humuszban gazdag, mélyrétegű, középkötött vályogtalaj. A kenyérgabona, a takarmány- és az ipari növények jól megteremnek itt, így a háziállatok tenyésztésének is megvannak a feltételei.
A város sík területen fekszik. Csupán kétszer három domb látható a település északi és déli határában. A várostól északra magasodik a Temető-domb, a Mária-hegy(Marienberg) és a Tukar. Az utóbbi két dombon vannak a szőlőterületek, az előbbin a Batthyány-Montenuovo mauzóleum és a temető tűnik szembe. A város déli területén emelkedik a Trischler-domb, a Szamárdomb és a Falu-dombja. Az utóbbi kettőn lakóházak vannak.
A város keleti határán egy kis patak, az úgynevezett Malom-patak folyik keresztül. Ha száraz az időjárás, víz alig-alig csörgedezik benne. Ma gazdasági szempontból teljesen jelentéktelen. A régi időktől kezdve a múlt század végéig viszont gazdasági szempontból is értékes lehetett. 1953-ban a pataktól nyugatra, régészeti leletmentés kapcsán egy Árpád-kori edényégető kemence került ki a földből. A kemence belsejét kitöltő földben rengeteg vízicsigaházat találtak. A kemence 38 méterre van a patak jelenlegi medrétől, tehát valamikor bővízűbb volt: hal, rák, egyaránt tanyázott benne és gyakran kiöntött, partján egykor malmok működhettek.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Etyek–Budai borvidék az Észak-dunántúli borrégió legkeletibb, a Buda környéki szőlőket felölelő része.
Teljes termőterülete 5600 ha, ebből 3927 ha I. osztályú. Akárcsak a régió többi borvidékén,itt is szinte kizárólag fehérborokat termelnek, jellemzően reduktív technológiával. Talajai jellemzően mészkő,dolomit vagy homokkő alapkőzeten alakultak ki.
Évi átlagos hőmérséklete az országos átlagnál kissé alacsonyabb. A vidék viszonylag szeles, csapadékellátása megközelíti az országos átlagot. Az adottságok lehetővé teszik a korán szüretelhető pezsgőalapborok készítését. A borok többsége nem túl testes, reduktív, száraz bor.
Ismertebb borai:
Etyeki chardonnay Telki királyleányka Etyeki muskotály Etyeki olaszrizling Etyeki rajnai rizling Budai sauvignon blanc
Tolcsva Magyarország északkeleti részén, Tokajhegyalja középső területén, a Bodrogba folyó Nagy-Tolcsva patak két oldalán fekszik, Szerencs és Sátoraljaújhely között, 25–25 km távolságra.
Öt hegyaljai szőlőtermelő településsel határos: északon és északnyugaton Erdőhorváti, keleten és délkeleten Sárazsadány, dél-délnyugaton Olaszliszka, nyugaton Erdőbénye, délen Vámosújfalu.
Tolcsva és környéke az őskőkortól kezdve lakott volt, amit az itt talált régészeti leletek is bizonyítanak. A Várhegy[3]) nevű határrész arra utal, hogy ott vár állhatott, IV. Béla korabeli, melynek nyomai még a múlt század közepén láthatók voltak. A régészek értékes leleteket találtak a településen és környékén, melyek többsége megtalálható a miskolci Herman Ottó Múzeumban, illetve a budapesti Nemzeti Múzeumban.
Az oklevelek 1255-ben említették először, Tolchwa néven.
A filoxéra járvány (szőlővész) 1886-ban érte el Tolcsvát, és a hegyaljai települések közül itt volt a legnagyobb a szőlő pusztulása. Az újratelepítés után 1895-re majdnem visszaállt a vész előtti állapot. A nagyobb szőlőbirtokosok nemcsak pincészettel, hanem feldolgozó és palackozó üzemekkel is rendelkeztek, önálló kereskedelmi, értékesítési joggal, az üvegeken saját címerrel ellátott címkékkel. A Hegyalján a XIX. század második felétől különböző társaságok, egyesületek alakultak, melyekhez a tolcsvai birtokosok is csatlakoztak.
A Rákóczi-szabadságharc után a borpiac kiszélesedése, az aszúbor megjelenése, az értékesítés akadályainak eltűnése segítették a minőségi és mennyiségi fejlődést. Az itteni pincékben érlelt borokból kerültek ki a leghíresebbek, melyek az egész Hegyaljának megalapozták a hírnevét. A borszállítások elsősorban a felvidéki városokon át Lengyelországba irányultak.
Az 1945 óta működő Szövetkezeti Borvásárló Egyesület utódaként 1950-ben alakult a Magyar Állami Pincegazdaság Tolcsvai Pincészete. Az állami gazdaság és pincegazdaság egyesülésével 1971. január 1-jétől kezdte meg működését a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság Borkombinát, melynek II. sz. kerülete volt a tolcsvai. A Borkombinát 4 korszerű szőlőfeldolgozó üzemmel rendelkezett, a tároláshoz 16 pincészet, 200 pince szolgált, szeszfőzdék, palackozó üzemek is tartoznak hozzá.
1974-ben kezdte meg működését a tolcsvai palackozó üzem. Itt palackozott fajták: Tokaji Muskotályos, Tokaji Ó Furmint, Tolcsvai Édes Furmint, Tolcsvai Édes Hárslevelű, Tokaji Száraz Szamorodni, Tokaji Édes Szamorodni, Tokaji 3-6 puttonyos Aszú, Tokaji 6 puttonyos Muskotályos Aszú, melyek hazai és nemzetközi borversenyeken sok aranyérmet, világversenyt nyertek. A Borkombinát megalakulásától a Rákóczi család történelmi címerének felhasználásával készítette el emblémáját, borcímkéjét.
A politikai változások után az 1990-es évek elején a Borkombinátból kisebb gazdasági egységek alakultak, a tolcsvai területen az Oremus Kft. működik, mely a helyi pincészeteket is kezeli.
Forrás: wikipédia
Hat, tufába vájt pincesor mintegy 500 népi stílusú borháza öleli körbe a falut.
A legérdekesebb a Berezdi pincesor, aminek 200 présháza nemcsak szorosan egymás mellé, de három sorban egymás fölé is rendeződött. Az alsó sorban álló egyik pincében tufából kifaragott kőkatonák őrzik a boroshordókat. A pincében született mondás szerint: “Addig innen haza nem megyünk, amíg a katonák velünk nem énekelnek!”
A cserépfalui pincék a II. világháborúban menedéket nyújtottak nemcsak a falu lakóinak, hanem az alföldi embereknek is.A Berezdi pincesortól nem messze indul a rekultivált bánya helyén kialakított Berezdi sétány, ahonnan remek kilátás nyílik a falura és a Hór völgyére.
Forrás: www.vendegvaro.hu
Ménes, a hajdani híres történelmi borvidék Arad-hegyalján, hosszú ideig feledésbe merült a XX. század forgatagában. A legendás vörös aszúk, a fûszeres Kadarkák, az egykoron Európa-szerte híres nagytestû, bársonyos ménesi vörösborok és szelíd Királyleánykák vidékén létrejött pincészetünk 1999 óta arra törekszik, hogy e borvidék visszanyerje régi patináját, hírnevét. 70 hektáros szõlõbirtokunknak 85%-án kék, 15%-án fehérszõlõt termesztünk. Pincészetünk tárolókapacitása 5.000 hl.
Ménes kiváló talajadottsága és az adriai éghajlathoz hasonló klíma szülte a borvidék büszkeségeit, a vörösborokat! A Merlot, Pinot Noir, Cabernet Sauvignon, Kékfrankos és a Kadarka ma is cégünk kiváló borai. Zászlósborunk a Kadarka, amibõl régen a vörös aszút készítették. Vörösborainkat hagyományosan ászokhordóban érleljük. Alkalmazzuk a kishordós (barrique) érlelést is. Kitûnõ évjáratú borainkat több éves érlelés után értékesítjük. Fehérborainkat korszerûen, reduktív módon, hûtött erjesztéssel készítjük. Sajátosságunk a huszáros savgerinccel rendelkezõ Mustos Fehér, de szélesíti palettánkat a világfajta Sauvignon Blanc, a rózsaszirom illatú Tramini, a szelíd, de titokzatos Királyleányka, a jellegzetes Szürkebarát és a harmonikus Olaszrizling.
Ménes érdekes, izgalmas szín- és ízvilága babonázza meg vendégeinket boraink kóstolásakor, mert a nálunk készült bor ”… szikrát ad a szerelemnek, szárnyat a gondolatoknak, kandallótüzet a barátságnak”.
Forrás: www.wineprincess.ro
A Hajós-Bajai borvidék a Duna-Tisza között található a Duna bal partján, délről Szerbia által határolva. A központ Baja, távolsága Szekszárdtól 20 km, Pécstől 60 km, Kalocsától 40 km, Kecskeméttől és Szegedtől 100 km, Budapesttől 160 km. Természetes tájai a Duna menti síkság déli része, a Bácskai homokhát, valamint a Bácskai lösztábla északi része. A Duna borrégióhoz tartozó, 12 településből álló Hajós-Bajai borvidék szubmediterrán éghajlatának, löszös, humuszos-homok talajadottságainak köszönhetően számos kiváló minőségű, hungarikumnak számító borfajta hazája. A Kincses Bácskaként emlegetett soknemzetiségű tájegység fehérborokban és vörösborokban egyaránt gazdag.
A több mint 2000 fős Bács-Kiskun megyei település a Hajós-Bajai borvidék egyik legszebb pincesorát őrzi. Nemesnádudvart Soltvadkert és Baja felől lehet megközelíteni az 51-es főúton.
Nemesnádudvar
A sváb kultúra jellegzetes bélyegei köszönnek vissza a település leghíresebb Mária-völgyi pincesorának szorosan egymás mellett elhelyezkedő, apró, szinte vakítóan fehér kis présházain. A sváb lakosok ősei a XVIII. században érkeztek erre a vidékre, Németország déli területeiről. Szőlőtermesztésbe kezdtek és létrehozták az első alacsony homlokzatú, keskeny, kisablakú, nagy ajtajú házacskákat.
A Mária-völgyi pincesor mellett elszórtan még több helyen találhatók présházak, pl. a temetői pincesoron, a kender-völgyi és a felsősükösdi út mentén.
Az itteni pincék főként Kadarka, Chardonnay, Rajnai rizling, Ottonel muskotály, Királyleányka, Kunleány, Kékfrankos, Cabernet sauvignon borokat rejtenek.
A nemesnádudvari borok szélesebb körben történő megismertetését szolgálja az évente megrendezésre kerülő áprilisi borverseny, szeptemberben a Szent Mihály napjához kötődő Új bor ünnepe, sőt a német nemzetiségi kultúrestek is.
A rendezvények lehetőséget nyújtanak a hagyományos falusi szüret, a pincepörkölt-, a lekvárfőzés és az „echte”sváb zenés-táncos mulatságok megismeréséhez.
A település látnivalói közé tartozik a Falumúzeum, ahol Nemesnádudvar és környékének története kerül bemutatásra. A Babamúzeumban különleges, régi babákban gyönyörködhetünk. Végül, de nem utolsó sorban említjük a szőlészeti-borászati hagyományok tárházát, a Bormúzeumot.
Forrás: wikipédia, pincefalvak.hu
Mecsekaljai borvidék.
A Cirfandli egy fehérborszőlő-fajta. Származása bizonytalan, egyes források szerint Ausztriából Gumpoldskirchen környékéről ered. Szinonim neve: Spätrot. Más forrás szerint Olaszországból, a Comói-tó vidékéről származik.
Magyarországon csak a Mecsekaljai borvidék Pécsi körzetében termesztik. Helyi fajta. A pécsi káptalan kezdeményezésére 1850 körül került Baranyába. A Móri ezerjót néha tévesen Zierfandlernek nevezik.
Kerekded levele változatosan tagolt, a széle a fonák felé hajló, bronzos árnyalatú. Fürtje vállas, tömött, bogyói világospirosak.
Szederkény község Baranya megyében a Mohácsi kistérségben.
A község több mint 730 éves múltra tekint vissza, a falu először 1272-ből származó Árpád-kori oklevélben szerepelt, amelyben Szolnok (Zoulnuk) nembeli Péter V. István királytól engedélyt kapott, hogy Szederkényt a Szent keresztről elnevezett templomával együtt a nyulak szigeti (ma Margit-sziget) apácákra hagyja. Az okmány említi, Nyomja Szederkény felé eső hídját, amely a Krassó vagy Karasó (ma Karasica) patakon vezetett át. Valószínűsíthető, hogy a település a 13. század közepén jöhetett létre a tatárjárás után.
Gyulán a Kultúra Magyar városában január 22- én, hagyományos rangos városi ünnepség keretében emlékleztünk Kölcsey Ferencre és méltattuk a város jelentősebb kulturális eseményeit, intézményeit, művészeti csoportjaink előadásait.
A jeles napon, 19.00 óra után pár perccel zsúfolásig megtelt a Művelődési Ház előtere.
A szervezők egyetértésével, hogy a kultúránk része a gasztrokultúra és benne a hazai borkultúra is, először e program keretében a borkultúra is bemutatásra került Gyulán a Magyar Kultúra Napján. A programot felvezetően meglepetésként az Erkel Vegyeskar tagjai Erkel Ferenc Bordalát is elénekelték.
A Corvin Borklub Baráti Társaság egyik vezetője Bozó András előadásában körbejártuk a magyar borvidékeket, szó esett az egyre jobb és elismertebb magyar borokról, az élményszerű társasági borkóstolókról, a gyulai Borklub tevékenységéről, a készülő borvidékek útikönyvről – ezalatt BAGYINSZKI ZOLTÁN fotóiból készült közel 200 fotó mutatta be a 22 hazai borvidékünk tájait, borait, érdekességeit, a borospincék a szőlőhegyek invitáló hangulatát. (ebből a vetített-feliratos képanyagból egy szűkebb válogatás kerül most bemutatásra az internet segítségével).
A kellemes estet a jelenlévők örömére finom egri borok kóstolásával zártuk. Egri Bikavér, Egri Csillag került a poharakba, egészségünkre!
Bagyinszki Zoltán fotográfus a program egyik szervezője
Mór város a Dunántúli régióban, Fejér megyében a Bakony és a Vértes közötti Móri-árok legjelentősebb települése.
A város kb. 20 km-es vonzáskörzetnek gazdasági, kereskedelmi és kulturális központja. A várost ma több mint tizenötezer lélek lakja. Kedvező földrajzi fekvésének s ezen a tájon élő magyar és német ajkú lakosság szorgalmának köszönhetően mindig kitűnt a hasonló méretű magyarországi városok közül. Az ezeréves település büszke múltjára és elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy büszke lehet jelenére is. Mór életerős, fejlődőképes város, amelynek határozott tervei, megalapozott reményei vannak a jövőt illetően.
A Móri-árokban átvezető közlekedési útvonalnak a rómaiak korában is nagy jelentősége volt. A történelmi leletek szerint Mór és térsége lakott hely a magyar államalapítás korai időszakában. A veszprémi püspökség 1246. évi jegyzőkönyve említést tesz a város régi templomáról, amelyet I. István király építtetett.
A XIX. sz. második felében kialakult a móri borvidék mai képe. A nagy- és kisbirtokokon egyaránt nagyarányú szőlőtelepítés folyt. A szőlősgazdák érdekeit a hatóság is védte. Megakadályozta, hogy a községbe idegen bort szállítsanak be a kereskedők, és azt később “móri bor” néven hozzák forgalomba.
Forrás: mor.hu
Villány város Baranya megyében, a Siklósi kistérségben.
Villány már a történelem előtti időkben lakott volt, amit bronzkori leletek is tanúsítanak. A szőlőművelés eredete feltételezhetően a keltákig, bizonyíthatóan a rómaiakig nyúlik vissza. A Szársomlyó hegy oldalában feltárt római kori oltárkő felirata 50 ha szőlőtelepítést dokumentál.
A honfoglalás után a területen a Kán, Kalán és a Bor nemzetség telepedett le. Később valószínűleg királyi birtok volt. A tatárdúlás után a magyarság elsősorban a várak (ezen a borvidéken Siklós és Szársomlyó) környékén művelte a szőlőt. Erre utal IV. Béla király 1247-ben – a szársomlyói vár alapítólevelében – említi Harsány határát a szőlőkkel.
A mohácsi vész idején a terület Perényi Péter tulajdonában volt. A török uralom alatt Villány teljesen elpusztult. Az elpusztult magyar faluba a törökök szláv (főként rác ) népességet telepítettek. Az 1687-es győztes nagyharsányi csata után a megfogyatkozott lakosságot szervezetten pótolták újabb rác és főleg német nemzetiségűekkel.