A Tokaj Hétszőlő birtok a Tokaj-Hegyaljai borvidék, a tokaji Kopasz hegy déli lankáin terül el: 45 hektárát két elsőosztályú dűlő, a Hétszőlő és a Nagyszőlő, valamint a másodosztályú Kis-Garai dűlő alkotja. A két elsőosztályú dűlő részét képezi annak a 350 hektárnyi területnek, amely a XVIII. századi besorolás szerint kivételes borokat ad. A birtok jelentőségét növeli, hogy az első aszúbor említése 1571-ben a Hétszőlő dűlővel kapcsolatban történt. Az elmúlt századok során olyan tulajdonosok birtokolták, mint a bibliát elsőként magyarra fordító Károli Gáspár, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, a Rákóczi család, és a császári udvar. A Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok 1991. decemberében jött létre. A szőlő feldolgozása a dűlő területén található feldolgozóüzemben történik. Minden évben lehetőséget ad Aszú és Szamorodni bor mellett Furmint, Hárslevelű és Muskotály fajbor készítésére is. 1995 óta – elsőként a borvidéken – “késői szüretelésű” borokat is készítenek, elsősorban Hárslevelű és Furmint fajtából. Stílusteremtő borászat. Bár a tulajdonos francia, a teljes vezetés mind borászati, mind gazdasági szempontból magyar.
http://vinoport.hu/pinceszet/hetszolo-tokaj-szolobirtok/100
Borvidék az Alpokalján
Az ország legnyugatibb borvidéke, amely már a középkor óta híres volt borairól és jól szervezett borkereskedelméről.
A soproni borvidék az Alpokalján, a Soproni-hegységben és a Fertő-tó déli és nyugati szegélyén terül el. Egyenes folytatása a burgenlandi Lajta-hegységi, Ruszt-Fertő-vidéki bortermő területeknek. A szőlővidék két nagy tömbben helyezkedik el. Az egyik, – szőlőművelésre talán alkalmasabb terület – északon van, Fertőrákos, a Fertő-tó és Balf község között. Ez a táj a Fertő-tó felé lejt. A másik terület Soprontól keletre, Fertőszentmiklósig húzódik. A várostól délre, a Harka községbe vezető út mellett is találunk szőlőültetvényeket.
Itt még a csapból is vörösbor folyik
Sopron és környéke ma elsősorban vörösbor termeléséről híres (a terület öthatod részén vörösborszőlő terem), kisebb mértékű fehérbor termeléssel kombinálva.
Jelenleg a soproni borvidéken elsöprő dominanciával hódít a kékfrankos. Ezt csak nagy késéssel követi a zweigelt és a cabernet sauvignon. Az utóbbi év hatalmas sikere volt Franz Weninger soproni syrah bora, amely ezen a – melegkedvelő szőlőfajtához képest igen északi – területen is kitűnő minőséget mutatott. A fehérborok közül a hagyományos zöldveltelini mellett, a chardonnay, a traminit és a sauvignon blanc-ot említhetjük.
A szőlőültetvények fajtaösszetétele világosan mutatja azt a XX. század második felére kialakult állapotot, ami szerint a század elején, a filoxéravész után még kizárólag fehérbort termelő tájon a vörösbor jut uralomra. Vajon mi okozhatta a fajtaösszetétel gyors változását?
Sopron hagyományos szőlőfajtája a XX. század elején a zöld veltelini volt. Még korábban, a filoxéravész előtt, a XVIII. században a Soproni borvidéken a legjobb minőséget adó szőlőfajtának a furmint bizonyult, amelyből kedvező időjárás mellett, késői szüreteléssel aszúbort is termeltek. Ez volt az az árucikk, amelyre nagy volt a külföldi kereslet és az aszú kémiai tulajdonságai következtében nagy távolságra is szállítható volt. 1893-ban pl. 1000 hektoliter, 1894-ben 500 hektoliter, 1895-ben 200 hektoliter aszúbort termeltek a soproni borvidéken. A filoxéravész után eltűnt a soproni aszú és csak a Fertő-parti Ruszton élt tovább. 1919 után aztán Ruszt is eltűnt – legalábbis Magyarországról -, de a ma osztrák területen lévő városkában kiemelkedő évjáratokban ma is készítenek aszút.
Forrás: Rohály Gábor, Mészáros Gabriella, Nagymarosy András Terra Benedicta – Áldott föld, 2004
http://www.borterasz.hu/soproni_borvidek
Pakson az ország más területeihez hasonlóan a 18-19. században lendült fel a szőlőtermesztés. A paksi présházak építése valószínűleg a 19. század elején kezdődött el. Legnagyobb részük a Sárgödör téren található. A hagyományos gerendás famennyezetű épületek általában 50 m² nagyságúak. A szőlőfeldolgozás eszközeit tároló présházakban néhol még több évszázados középorsós prések is találhatók. A Sárgödör tér nevét a pincék építésekor kitermelt löszös anyagról, a „sárga földről” kapta. A gazdák pincéiket a löszös talajba vájták, innen hordták el és használták fel házak építésére, falazásra, vakolásra, tapasztásra és a présházak falainak kialakítására. Ha a Sárgödör téri szépen felújított pincesoron járunk, feltétlenül érdemes megkóstolni az itt hagyományosnak számító, mondhatni zászlós siller borokat, amelyek a város leghíresebb étele, a halászlé mellé is igen jól párosíthatók.
http://www.kincsestolnamegye.hu
Az 1800 fős, Heves megyei Noszvaj Egertől 10 kilométerre helyezkedik el. Az egri borvidék tagja. Eger vagy Mezőkövesd felől lehet megközelíteni a 3-as főútvonalról. Noszvajon több pincesor is található, a Szomolyai úton, a Jókai úton hagyományos és újépítésű pincéket lehet megtekinteni. A 200 éves egykori uradalmi pincét a Thummerer Pincészet újította fel és alakította itt ki a Magtár Borozót, ahol a saját borait kóstolhatják és vásárolhatják meg a vendégek.
http://www.pincefalvak.hu
A görömbölyi pincesor az egykori virágzó bükk-aljai borvidékhez köthető. A görömbölyi domboldalba több sorosan, teraszosan elhelyezkedő, jellegzetes, egyedi pinceházakból álló pincesor, látványosságnak is különleges. A három soros történelmi pincesor a Garócza dűlőben található. Ennek a folytatása a Meleg-oldal felé a Debri-sor. Az Ág-hegyi pincesor a Tapolcai út melletti, néhány pincéből áll. A pincék fölötti területen megtermelt szőlők igazi alapanyagként szolgálnak a helyi borkultúrák kialakításához, fejlesztéséhez. A borosgazdák a Görömbölyi Ősz rendezvény kereteim belül meghirdetett borversenyeken is résztvesznek, illetve családi, baráti társaságokkal együtt kóstolgatják a pincékben tárolt izletes borokat.
(forrás: http://www.miskolc-goromboly.hu/pincesor.php )
A falu déli végén sorakoznak, a riolittufába vájt borospincék. A pincesor két sorból áll, a Felső pincesorból és az alsó “Baglyos” pincesoron a tufafal oldalába vájt pincékből, amelyek látványa szintén megragadó.
Bóly Baranya megyében, Pécstől kb. 30 km-re kelet-délkeletre, Mohácstól kb. 15 km-re nyugatra, Nagynyárád és Borjád szomszédságában fekvő település. Az 57-es főúton közelíthető meg Szajknál, vagy a főváros felől az M6-os autópályán. Vasútállomása a Pécs–Mohács-vasútvonalon található, a településtől kb. 3,5 km-re. A környék gazdasági központja.
A mezőgazdasági termelés szempontjából az átlagos hőmérséklet és a csapadékmennyiség kedvező, amely jó termőtalajjal párosul. Talaja mészben, humuszban gazdag, mélyrétegű, középkötött vályogtalaj. A kenyérgabona, a takarmány- és az ipari növények jól megteremnek itt, így a háziállatok tenyésztésének is megvannak a feltételei.
A város sík területen fekszik. Csupán kétszer három domb látható a település északi és déli határában. A várostól északra magasodik a Temető-domb, a Mária-hegy(Marienberg) és a Tukar. Az utóbbi két dombon vannak a szőlőterületek, az előbbin a Batthyány-Montenuovo mauzóleum és a temető tűnik szembe. A város déli területén emelkedik a Trischler-domb, a Szamárdomb és a Falu-dombja. Az utóbbi kettőn lakóházak vannak.
A város keleti határán egy kis patak, az úgynevezett Malom-patak folyik keresztül. Ha száraz az időjárás, víz alig-alig csörgedezik benne. Ma gazdasági szempontból teljesen jelentéktelen. A régi időktől kezdve a múlt század végéig viszont gazdasági szempontból is értékes lehetett. 1953-ban a pataktól nyugatra, régészeti leletmentés kapcsán egy Árpád-kori edényégető kemence került ki a földből. A kemence belsejét kitöltő földben rengeteg vízicsigaházat találtak. A kemence 38 méterre van a patak jelenlegi medrétől, tehát valamikor bővízűbb volt: hal, rák, egyaránt tanyázott benne és gyakran kiöntött, partján egykor malmok működhettek.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Etyek–Budai borvidék az Észak-dunántúli borrégió legkeletibb, a Buda környéki szőlőket felölelő része.
Teljes termőterülete 5600 ha, ebből 3927 ha I. osztályú. Akárcsak a régió többi borvidékén,itt is szinte kizárólag fehérborokat termelnek, jellemzően reduktív technológiával. Talajai jellemzően mészkő,dolomit vagy homokkő alapkőzeten alakultak ki.
Évi átlagos hőmérséklete az országos átlagnál kissé alacsonyabb. A vidék viszonylag szeles, csapadékellátása megközelíti az országos átlagot. Az adottságok lehetővé teszik a korán szüretelhető pezsgőalapborok készítését. A borok többsége nem túl testes, reduktív, száraz bor.
Ismertebb borai:
Etyeki chardonnay Telki királyleányka Etyeki muskotály Etyeki olaszrizling Etyeki rajnai rizling Budai sauvignon blanc
Tolcsva Magyarország északkeleti részén, Tokajhegyalja középső területén, a Bodrogba folyó Nagy-Tolcsva patak két oldalán fekszik, Szerencs és Sátoraljaújhely között, 25–25 km távolságra.
Öt hegyaljai szőlőtermelő településsel határos: északon és északnyugaton Erdőhorváti, keleten és délkeleten Sárazsadány, dél-délnyugaton Olaszliszka, nyugaton Erdőbénye, délen Vámosújfalu.
Tolcsva és környéke az őskőkortól kezdve lakott volt, amit az itt talált régészeti leletek is bizonyítanak. A Várhegy[3]) nevű határrész arra utal, hogy ott vár állhatott, IV. Béla korabeli, melynek nyomai még a múlt század közepén láthatók voltak. A régészek értékes leleteket találtak a településen és környékén, melyek többsége megtalálható a miskolci Herman Ottó Múzeumban, illetve a budapesti Nemzeti Múzeumban.
Az oklevelek 1255-ben említették először, Tolchwa néven.
A filoxéra járvány (szőlővész) 1886-ban érte el Tolcsvát, és a hegyaljai települések közül itt volt a legnagyobb a szőlő pusztulása. Az újratelepítés után 1895-re majdnem visszaállt a vész előtti állapot. A nagyobb szőlőbirtokosok nemcsak pincészettel, hanem feldolgozó és palackozó üzemekkel is rendelkeztek, önálló kereskedelmi, értékesítési joggal, az üvegeken saját címerrel ellátott címkékkel. A Hegyalján a XIX. század második felétől különböző társaságok, egyesületek alakultak, melyekhez a tolcsvai birtokosok is csatlakoztak.
A Rákóczi-szabadságharc után a borpiac kiszélesedése, az aszúbor megjelenése, az értékesítés akadályainak eltűnése segítették a minőségi és mennyiségi fejlődést. Az itteni pincékben érlelt borokból kerültek ki a leghíresebbek, melyek az egész Hegyaljának megalapozták a hírnevét. A borszállítások elsősorban a felvidéki városokon át Lengyelországba irányultak.
Az 1945 óta működő Szövetkezeti Borvásárló Egyesület utódaként 1950-ben alakult a Magyar Állami Pincegazdaság Tolcsvai Pincészete. Az állami gazdaság és pincegazdaság egyesülésével 1971. január 1-jétől kezdte meg működését a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság Borkombinát, melynek II. sz. kerülete volt a tolcsvai. A Borkombinát 4 korszerű szőlőfeldolgozó üzemmel rendelkezett, a tároláshoz 16 pincészet, 200 pince szolgált, szeszfőzdék, palackozó üzemek is tartoznak hozzá.
1974-ben kezdte meg működését a tolcsvai palackozó üzem. Itt palackozott fajták: Tokaji Muskotályos, Tokaji Ó Furmint, Tolcsvai Édes Furmint, Tolcsvai Édes Hárslevelű, Tokaji Száraz Szamorodni, Tokaji Édes Szamorodni, Tokaji 3-6 puttonyos Aszú, Tokaji 6 puttonyos Muskotályos Aszú, melyek hazai és nemzetközi borversenyeken sok aranyérmet, világversenyt nyertek. A Borkombinát megalakulásától a Rákóczi család történelmi címerének felhasználásával készítette el emblémáját, borcímkéjét.
A politikai változások után az 1990-es évek elején a Borkombinátból kisebb gazdasági egységek alakultak, a tolcsvai területen az Oremus Kft. működik, mely a helyi pincészeteket is kezeli.
Forrás: wikipédia
Hat, tufába vájt pincesor mintegy 500 népi stílusú borháza öleli körbe a falut.
A legérdekesebb a Berezdi pincesor, aminek 200 présháza nemcsak szorosan egymás mellé, de három sorban egymás fölé is rendeződött. Az alsó sorban álló egyik pincében tufából kifaragott kőkatonák őrzik a boroshordókat. A pincében született mondás szerint: “Addig innen haza nem megyünk, amíg a katonák velünk nem énekelnek!”
A cserépfalui pincék a II. világháborúban menedéket nyújtottak nemcsak a falu lakóinak, hanem az alföldi embereknek is.A Berezdi pincesortól nem messze indul a rekultivált bánya helyén kialakított Berezdi sétány, ahonnan remek kilátás nyílik a falura és a Hór völgyére.
Forrás: www.vendegvaro.hu