A Csongrádi borvidék Magyarország egyik borvidéke az Alföld (Duna) borrégióban.
Az Alföldön található borvidékek története nagyon hasonló. Kezdetben főként a folyóvölgyi, ártéri területeken a lugasos szőlőművelés alakult ki, és főleg a mezővárosok határában fejlődött a szőlőtermesztés. Az első megbízható adat a garamszentbenedeki apátság alapító levelében (1075) szerepel. Eme okiratban a Tisza melletti Alpár szőlői is szerepelnek a királyi adományok között. A 15. századra a szőlőtermesztés önálló termelési ággá fejlődött, amit a dézsmakötelezettség is bizonyít. A török uralom alatt a legkelendőbb árucikk és a legjelentősebb adóalap a gabona mellett a bor volt. Ez kiderül a budai beglerbég egyik 1573. évi jelentésére küldött szultáni rendelet szövegéből is: „A budai vilájetben (ahova a Duna-Tisza köze túlnyomó része tartozott) a szultáni hász birtokok jövedelme, az emírek és a tímár birtokosok jövedelme leginkább a bor jövedelméből áll.” A 16-17. századi népmozgások ide is eljuttatták a balkáni eredetű vörösborkultúrát és a Kadarkát. Elterjedt volt a fej művelésmód. Ez a téli fagy ellen jelentett biztonságos védelmet. Gyalogművelést alkalmaztak, azaz támrendszer nélkül termesztették.
A 18. század első felében megindult a futóhomok a Duna–Tisza közén. Mária Terézia 1779-ben rendeletben szorgalmazta a szőlőtelepítést az Alföldre, hogy a futóhomokot megkössék. A filoxéra a homoktalajokon (75-80%-os kvarctartalom felett) nem tud megélni, ezért az Alföldön nem okozott kárt. A legelterjedtebb fajták a Kadarka, Kövidinka és az Izsáki sárfehér (mai nevén Arany sárfehér) voltak.
Forrás: wikipédia