A Csongrád vidékén zajló szőlőtermesztésre utaló első adat a garamszentbenedeki apátság alapító levelében (1075) szerepel a Tisza melletti Alpár szőlőivel kapcsolatban.

Szegednek és a többi környékbeli mezővárosnak már a XIV. században voltak szőlőbirtokai, de nem helyben, hanem a Szerémségben. A XV. században Szeged város közvetlen közelében is történt szőlőtelepítés.

A közhiedelem szerint mohamedán országokban vallási okokból nincsen bortermelés és -fogyasztás. Ellentmond ennek, hogy az – itt valóban 150 éves! – török uralom alatt a bortermelés változatlanul folyt. A török igazgatás alatt a török tisztviselők és birtokosok jövedelme ugyanis túlnyomóan a bor jövedelméből állt. (Amit pedig a hívő mozlim a háztető alatt iszik meg, azt „Allah az égből úgysem látja”.) Ekkor érkezett ebbe a térségbe a balkáni eredetű vörösborkultúra, amelynek vezető szőlőfajtája volt a kadarka. Ebben az időben gyalogművelést alkalmaztak, azaz támrendszer nélkül termesztették a szőlőt.

A török hódoltság után megindult az elvadult Alföld civilizálása. Mária Terézia királynő 1779-ben rendeletben szorgalmazta a szőlőtelepítést az Alföldre, hogy ilyen módon a futóhomokot megkössék. A nagymértékű szőlőtelepítés tovább folytatódik a XIX. században is, immár nemcsak a futóhomok megkötése céljából, hanem a filoxéravész által meggyengített magyarországi bortermelés kiegyensúlyozása miatt is. A filoxéra a homoktalajokon (75-80% kvarctartalom felett) ugyanis nem tud megélni, ezért az Alföldön nem okozott olyan jelentős kárt, mint más borvidékeken. A kiterjedt szőlőtelepítésnek és -művelésnek köszönhető a szegedi puszták és a tanyavilág gyors benépesedése is.

Míg a XX. században a Csongrád-vidéki bortermelés húzóágazat volt, addig a 70-es évektől a szőlő- és bortermelésben hanyatló tendencia követhető. A termelési költségekre nem volt állami fedezet, a 90-es évektől pedig összeomlott a keleti borpiac. Ennek köszönhető a szőlőtermelés alá vont területek radikális csökkenése, annak ellenére, hogy 1990-ben az Alföldi borvidék egy részéből kiválva, önálló borvidékké alakult Csongrád és környéke.

Izgalommal vegyes kíváncsisággal várja a szakmai és fogyasztói közönség, hogy az igénytelenebb borok felvételére alkalmas keleti borpiac kikapcsolása után képesek lesznek-e a vidék termelői arra, hogy átálljanak a nyugati piac által megszabott magasabb minőségi követelményekre.

Forrás: Rohály Gábor, Mészáros Gabriella, Nagymarosy András
Terra Benedicta – Áldott föld, 2004

Tizennyolc tonna súlyú, több mint hat méter széles, és tölgyfából készült harminc éve. A világ legnagyobb boroshordója egy budafoki pincében áll, 120 ezer liter fehérborral teletöltve.

A budafoki borospincék teljes hosszát senki sem ismeri. Akár több tíz kilométernyi ismeretlen járat is húzódhat a föld alatt.

- Abban a csaknem 100 kilométer hosszú, kanyargós pincerendszerben, amelyet több mint 350 éve ma is használnak, a teljes magyarországi fehérborkészlet körülbelül tíz százalékát tárolják – avat be a hihetetlen számokba Bognár Jenő, a pincerendszert és a hozzá tartozó éttermeket üzemeltető Palace Catering üzletvezetője.

A világ legnagyobb boroshordója is itt van. Csodájára járnak magyar és külföldi turisták egyaránt. Szélessége 6,14 méter, abroncsa 4 tonna súlyú. Az óriás tölgyfa hordó üresen 18 tonnát nyom. Ahhoz, hogy beférjen, ki kellett mélyíteni a sziklába vájt barlang egyik ágát. A terem falát évtizedek óta nemespenész borítja.

- A hordót 1974-ben készítették Csepelen. Igaz ugyan, hogy a világon van ennél nagyobb is, azt azonban nem használják, csak dísz. Ez a hordó viszont él”. Most is fel van töltve borral: 120 ezer liter rizling van benne – magyarázza Bognár Jenő. Nem is állhat üresen, az tönkretenné a fát.

A hordó előlapján hatalmas dombormű mutatja be a borkészítés fázisait a kötözéstől a szüretig. A hatalmas faragványt a Kossuth-díjas Szabó István készítette, aki magát is megörökítette a bort préselő munkások között.

A budafoki borászatot még Mária Terézia korában honosították meg az ide települő svábok. Aztán egy járvány elpusztította az összes szőlőt, a pincerendszer azonban megmaradt. Többször keresett és talált itt menedéket a polgári lakosság a háborúk idején. Mivel a mészkőbe vájt alagútrendszer egyenletes, 14-16 fokos hőmérsékletet biztosít télen-nyáron, ma is bor tárolására és gombaszaporításra használják. Etyeki és balatoni borokat tárolnak itt, aztán palackozzák, és innen kerül a boltokba. Pezsgőt is készítenek az itt tárolt nedűkből.

Forrás: blikk.hu

Fotó : Bagyinszki Zoltán junior