Oldalsáv
»
O
l
d
a
l
s
á
v
«
Ócsai öreg pincék
2014.07.14. | Bagyinszki Zoltán

A hajdani Ős-Duna partján, a löszös, agyagos magaslaton található az Öreg-hegyi pincesor. A közel 200 földbevájt pincéből álló pincesort 2004-ben műemlék jelentőségű területté nyilvánították. A hagyományos ollóágas, nyeregtetős, nádfedeles borospincék között találunk 300 éveset is.

A hagyomány szerint Ócsán a XIII. század elején Franciaországból ide települt premontrei szerzetesek honosították meg, s ezzel együtt megjelentek a feldolgozás és tárolás épületei is. Az Öreghegy ma már megritkult szőlőinek környezetében szokatlan szerkezetű építményeket látunk. Mint hosszában megnyúlt szalmakalapok, nádtetők sűrű sora guggol egymás mellett. Közelebbről megnézve a tetők földbe vájt pincéket takarnak, melyek hazánkban egyedülálló mezőgazdasági műemlékegyüttest alkotnak.

A pincegádorokat egységesen nádborítású, általában nyugat felől nyitott, hátul lekerekítetten kontyolt, a föld felszínén álló nyeregtetők takarják. A gádorokkal szemben az anyapince, két oldalt a fiók-, vagy oldalpincék találhatók. Minden pince magántulajdon, ma is az eredeti hagyománynak megfelelően a családok szükségletét kielégítő mennyiségű bor tárolására használják.

Az Öreghegyen eltöltött órák, a beszélgetések szerves részét képezték ennek a falusi kultúrának. Az Öreghegyi Pincesor Egyesület lehetőség biztosít szervezett pincelátogatásra.

(forrás: http://www.utazzitthon.hu/ocsa_oreg-hegyi_pincesor.html )


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

borfokusz.hu
© Pauló Lajos 2013