A hajdani Ős-Duna partján, a löszös, agyagos magaslaton található az Öreg-hegyi pincesor. A közel 200 földbevájt pincéből álló pincesort 2004-ben műemlék jelentőségű területté nyilvánították. A hagyományos ollóágas, nyeregtetős, nádfedeles borospincék között találunk 300 éveset is.

A hagyomány szerint Ócsán a XIII. század elején Franciaországból ide települt premontrei szerzetesek honosították meg, s ezzel együtt megjelentek a feldolgozás és tárolás épületei is. Az Öreghegy ma már megritkult szőlőinek környezetében szokatlan szerkezetű építményeket látunk. Mint hosszában megnyúlt szalmakalapok, nádtetők sűrű sora guggol egymás mellett. Közelebbről megnézve a tetők földbe vájt pincéket takarnak, melyek hazánkban egyedülálló mezőgazdasági műemlékegyüttest alkotnak.

A pincegádorokat egységesen nádborítású, általában nyugat felől nyitott, hátul lekerekítetten kontyolt, a föld felszínén álló nyeregtetők takarják. A gádorokkal szemben az anyapince, két oldalt a fiók-, vagy oldalpincék találhatók. Minden pince magántulajdon, ma is az eredeti hagyománynak megfelelően a családok szükségletét kielégítő mennyiségű bor tárolására használják.

Az Öreghegyen eltöltött órák, a beszélgetések szerves részét képezték ennek a falusi kultúrának. Az Öreghegyi Pincesor Egyesület lehetőség biztosít szervezett pincelátogatásra.

(forrás: http://www.utazzitthon.hu/ocsa_oreg-hegyi_pincesor.html )

Szandaváraljai öreg pincék Nógrádban, egykori apai ágam őshazájában.

Talán ez volt a kezdet, innen indult a pincék, pincesorok hangulatának felfedezése, megkedvelése. Csend, nyugalom, természet, érdekes ódon ajtók – zárak – laktok, a történelmünk egy beszédes darabkája, ezt jelentette a szandaváraljai pincék sora, akkor.
Nem ismert, nem híres, nem nagy, nem különleges. Kicsi,de nekem kedves a 2 sorban kialakított falu széli pincék sora, itt Nógrád megye közepén.

Nem vagyok borász csemete, – tanulom a bort és a környezetét – rájöttem komoly, nagy tudomány ez – szinte már művészet… Egy élet is kevés hozzá- mármint kellő tudást tapasztalatot szerezni, megismerni az igazán jó bort és komolyan érdeklődni iránta és a közvetve hozzá kapcsolódó dolgokkal. De fogyasztani is tudomány… Csinálni, bort készíteni arról már nem is beszélve ?!

Pince, pincék, borpincék, pincék sora – PINCESOR. (Ahol a bort tárolták, tárolják) Az ott elfogyasztható finom borok, a kedves emberek érdek nélküli társasága, az asszonyi pörlekedés mentes nyugodt beszélgetések semmivel nem mérhetőek – ezt a pincék világa biztosítja.
Szerintem tudták ezt elődeink, a nagy öregek, akik rendszeresen kijártak a pincesorokra, DOLGOZTAK, MOZOGTAK, BORT ITTAK, JÓKAT BESZÉLGETTEK – VOLT OTT EGY KÖZÖSSÉG AMI VONZOTTA ŐKET- és azt nem csak a bor miatt tették( de az valószínű, meghatározó volt számukra ) 1000 év óta egészséges dolgot műveltek, művelnek, tapasztalom sajnos egyre kevesebben. Mint mondják az öregek a fiatalok már nem akarnak dolgozni a szőlőkben, ott sok a munka a vesződség. Ezt a fotóim is bizonyítják, hazánkban sok a lepukkant, tönkrement, rogyadozó, elhagyott borpince.

Ez az Észak- Magyarországi pincesor keltette fel a figyelmemet Szandaváralján, 5-6 évvel ezelőtt egy kirándulás alkalmával amikor Szada várát igyekeztünk meghódítani. Ezek a régi de harmonikus kicsi épületek, építmény homlokzatok – érdekes változatos bejáróikkal vonzóak voltak számomra. Igazi színes fotótéma, már több mint 80 egyedi öreg / híres történelmi pincét, pincesort, nem egy védett pincefalut keresetem föl fényképezőgépemmel. Szeretném ezt, még a következő évtizedben megduplázni.

Tulajdonképpen ezért gondoltam, hogy itt a helyük a most induló boros- pincés honlapon is.

Bagyinszki Zoltán

Aszófő község Veszprém megyében, a Balatonfüredi kistérségben, a Tihanyi-félsziget tövében, a 71-es út mentén fekszik, a Tavi-séd vagy más néven Vékény-patak folyik rajta keresztül.

Nevének jelentése: száraz völgy. Területe már a római korban is lakott volt. Első okleveles említése 1093-ból származik, Azzofeu néven; akkoriban a tihanyi apátsághoz tartozott. Az 1550-es években a törökök – a környékbeli falvakhoz hasonlóan – felégették, de a 18. században újra benépesült. A 19. században a vízimalmok nyújtotta megélhetés mellett jelentőssé vált szőlőtermelése. 1950-ben Balatonudvarihoz csatolták, majd ismét önálló település lett.

Határában állt egy Kövesd nevű, a török hódoltság idején elpusztult középkori falu, melynek 13. századbeli templomromja az aszófői vasútállomás mellett található. (Nem tévesztendő össze a Balaton-felvidék másik hasonló nevű településével, az ugyancsak középkori, sőt Árpád-kori eredetű Balatonkövesddel, amely 1940-ig önálló község volt, azóta Csopak településrésze.)

Nevezetességei többek között a Vörösmáli pincesor (népi műemlék).

A község a Balatonfüred-Csopaki borvidék része, a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület tagja.

A pincesor az Aszófő és Balatonfüred közötti Vörösmáli dűlőben helyezkedik el. A Vörösmál híres, védett műemléki pincesorán a tihanyi apát már az 1841-ben kiadott egyezséglevelében szabályozta az építkezést. Előírásai a pincék helyére és a pince körül kocsifordulónak megtartandó gyep nagyságára vonatkoztak.

A pincék a hosszú, keskeny szőlőparcellák végében homlokzatukkal az út felé fordulva állnak. A főként a XIX. század közepén, végén épült, változatlan állapotban fennmaradt épületek présházból és részben a földbe épült dongaboltozatos pincéből állnak. Általában 4×4 méter alapterületűek. A nyeregtetős présházba a homlokoldalon egy ajtó vezet, aminek díszítésében, és az oromfalak vakolatdíszein barokk hatás érződik. A pinceajtók napsugaras mintázata különösen tetszetős. A pincesor határán lévő terület természetvédelem alatt áll.

Kántor Miklós több mint 170 éves régi pincéjét még a Balatonfüred környékén gyakori “iszling” is gazdagítja. Az iszling egy olyan megoldást jelent, amikor a tetővel fedett, előreugró oldalfalakat alakítanak ki, egy külső, védett munkateret hozva létre. A kőből épült, nádfedeles pince anyaghasználatában és színezésében is hagyományőrző jellegű.

Aszófő ismertebb látnivalói közé tartozik a kövesdi templomrom (Aszófő területén a középkorban Kövesd állt). A község mai jelképe pedig az 1832-34-ben, klasszicista stílusban épült Szent László-templom. A falu külön érdekessége a házak előtti árkokat átölelő, egy darabból kivágott hidak sora.

Forrás: wikipédia, pincefalvak.hu

Fotók szöveg nélkül.

Tokaj-hegyalján már a honfoglalás előtt is éltek szláv és germán törzsek. A terület ugyanis vadászatra, halászatra alkalmas volt, sőt a puha tufában barlanglakásokat is ki tudtak alakítani. Bizonyítékul a község területéről és a Szilvás dűlőből előkerült cserépmaradványok, szerszámfélék, nyíl- és dárdahegyek szolgálnak. A szőlőt is ismerték már, hiszen a honfoglaló magyarok megtalálták és hasznos növénynek látták.
A tatárjárás után olasz telepesek gondozták a szőlőt. Szaporították, sőt nemesítették is akkori tudásuknak megfelelően.

Az Anjou királyok uralkodása idején a szőlőművelés virágzott. A 18. századra érte el a fénykorát borvidékünk. Ekkor felvidéki munkások dolgoztak itt. A tokaji nedű híre messzire jutott. A szekérkaravánok Lengyel-, Német- és Oroszországba szállították a bort. Már ekkor megjelentek a borhamisítók is!
A későbbiekben bevezetett tiltóvámok már megnehezítették a borkereskedelmet, a termelés visszaesett. A legnagyobb csapást azonban 1880-90-ben a filoxera pusztítása jelentette. 2500 hold szőlőföldből 1900-ra már csak 573 kataszter szőlő maradt. Az emberek nem tudták megélhetésüket biztosítani, így sokan elhagyták a települést, többen közülük külföldre távoztak. A híres szőlőkultúránk romokba dőlt. Az újratelepítés csak nagyon nehezen indult meg. Bártfai Szabó Gyula tállyai szőlőbirtokos nevéhez fűződnek az újrakezdés legnehezebb, kezdeti lépései. Mathiász János szőlőnemesítő vezette be az amerikai alanyra oltott vesszőket. A gazdák kétkedve fogadták az újításokat, de ma már tudjuk, megérte a kockázatot.

1851-ben 1145 hold szőlőterületet jegyzett a község. A filoxera előtti időben is sokan törekedtek arra, hogy Mádon, vagy környékén szőlőbirtokot szerezzenek. 1700-ban a Rákócziak kapták vissza birtokukat a lőcsei jezsuitáktól. A szabadságharc bukása után ez a terület a kincstár tulajdonát képezte, később Orczy István, a Szirmayak és az Aspremontok birtokolták.

1776-ban a pálosok birtokait a Nyúlászón és a Veresen jegyezték. Eszterházy, Dessewfy, Wolkenstein szőlőbirtokokkal is találkozhatunk a régi feljegyzésekben, a dűlők pontos helyét azonban már nem lehet megállapítani. Az egri káptalan az 1850-es évek közepétől az 1900-as évek elejéig volt szőlőbirtokos Mádon.

Ebben az időben Mád az urasági szőlőbirtokokat tekintve 374 kat. holddal rendelkezett. Tokajhegyalja települései közül csak Tállya és Tolcsva rendelkezett nagyobb területtel. (Tállya 522 kat.h., Tolcsva 506 kat.h.)
Természetesen Mádon is sokkal több volt a szőlőbirtok, A 374 kat.h. csak az urasági szőlőbirtokokat jelöli. A kevésbé tehetős emberek szőlőinek helye volt: Kisperce, Vilmány, Juharos, Banka, stb. Az I. világháború után a területek gazdái többnyire kicserélődtek. Jelentős birtokokat vett át a Nemzeti Bank is. Az Eszterházy birtokon egy Litke nevű bankmegbízott irányította a munkákat Kalmár József szőlőkezelő, pincemester segítségével. 1934-ben a Budapesti Kegyesrendi Társház (piaristák) kezébe került 954 kat.h. terület. A szölöbirtokokat – amelyek a Bombolyon, Nagypercén, Királyon stb. voltak – Kubus István gondjaira bízta, akinek két vincellér segítője volt.

A kicserélődött gazdák mindegyikének nevét lehetetlenség lenne ebben az ismertetőben felsorolni. Ami viszont említésre méltó, az az, hogy ekkor már kis házakat is építettek a szőlőkben. A vincellérek családjukkal együtt költöztek ki ezekbe a házacskákba. Sok vincellér gyermeke járt be innen az iskolába.
A vincellérek társulatot is alapítottak. 1902-ben ez a vincellértársulat a római katolikus templom udvarán keresztet állított a filoxera sikeres leküzdésének emlékére.

Az 1920-as, 30-as évekre a filoxéra után telepített szőlők már elöregedtek. A leromlott szőlőket peronoszpóra járvány, sőt 1927-ben és 1929-ben fagykár is tizedelte. A két világháború során is sokan kényszerültek abbahagyni földjük gondozását.

A mádi ember már ekkor is mindent megtett a szőlők megmentésének érdekében, hiszen évszázadok óta a megélhetést jelentette számára.
1960-ban alakult meg a II. Rákóczi Ferenc Szakszövetkezet, melynek igen nagy szerepe volt a község életében. (gépeket biztosított, átvették a termést, 300 embernek munkahelyet is adott) 1991-ben feloszlott. Feloszlása után pinceszövetkezetek, társaságok alakultak. Mivel a magántermelők csak nehezen tudtak megélni termésükből (gépek, piac hiányában), ezért a társaságok fokozatosan átvették az egykori szakszövetkezet munkáját, feladatait. Ma már a szőlők nagy részének tulajdonjoga az övék. Ezek a társaságok biztosítják a kistermelőkkel együtt a tokaji bor hírnevének öregbítését.

Forrás: mad.info.hu

A Tokaj Kereskedőház több mint negyed százada alakította ki Szegi és Szegilong határában a Hatalos-hegyen a Tokaji borvidék legnagyobb méretű pincéjét. Négy – több száz éves – földalatti kőporbányát köt össze ez az öt kilométernyi kétszintes pincerendszer, mely Közép-Kelet Európa legnagyobb borospincéje. A közel 400 éves kőfejtő az évszázadok folyamán alakult ki. A belőle kitermelt kőport háztartási súrolóanyagnak és építőanyagnak használták.

A kétszintes pincerendszer alsó szintjének hőmérséklete 10-11 C, melyet döntően aszú borok érlelésére használunk. A felső szint 11-12 C hőmérsékletű, amely a szamorodni borok érleléséhez ideális. A Tarsovits terem külön egysége a pincének, amely az öt hajós elrendezéssel 3500 hl bor érleléséhez biztosít optimális környezetet. A pincében jelenleg 5400 db tölgyfahordó található 20.300 hl kapacitással.

A pince felső szintjén helyezkedik el a bormúzeum. Három termében 29.000 palack került elhelyezésre. A legrégebbi évjárat az 1920-as évből való. A szortiment a 70-es évek végéig nyúlik. A palackok – mint a Tokaji pincékben általában – állítva kerültek tárolásra, amit a páratartalom és az állandó hőmérséklet tesz lehetővé. Így tud kialakulni a palackokon a nemes penésszel, amely a világon egyedülálló megjelenést biztosít eme nemes tokaji borok számára.

A prémium kategóriájú borokat szintén a felső szinten, a muzeális résszel szemben, két teremben érleljük palackban. Jelenleg 138 ezer palack van itt betárolva. Ezen palackok érlelése fektetve történik, a speciálisan kialakított homokágyakon. Külön egymástól fallal elválasztott részekben, amelyek befogadóképessége egységesen 6700 palack. Az itt töltött több éves esetleg évtizedes palackos érlelés során kerülnek a prémium kategóriájú borok a boltok polcaira és a fogyasztók poharába.

A pince három kóstoló részből áll, melyek változatos vendégfogadást tesznek lehetővé.
1, A borkápolna nyolcszögletű 5 m2 átmérőjű és 18 személy befogadására alkalmas. A Sárospataki vár “Sub Roza” termének mintájára készült.
2, A lovagterem 8 x 5 m-es téglalap alapterületű és 35 fő kényelmes kóstolását teszi lehetővé.
3, A nagy terem 5,5 x 19 m-es téglalap alapterületű és akár 120 főt tud befogadni.
Ezen kóstoló termek lehetőséget biztosítanak különböző méretű látogatócsoportok fogadására.

A Szegi Pincénkbe látogató vendég borkóstolás során ismerkedhet meg a cég kiváló boraival és azok széles szortimentjével, miközben rövid földtani, szőlészeti és borászati ismeretekhez juthat egy kis történelmi fűszerezéssel egybekötve. A pincelátogatás és a nemes borok kóstolása után, a pincéből a felszínre érve az utazás záró akkordjaként, a híres cseresznyefánál az egyik legszebb Hegyaljai panorámában gyönyörködhet az a kedves látogató, aki felkeresi pincénket.

Forrás: www.tkrt.hu

Az Oremus szőlőbirtok 1993-ban alakult meg a spanyol Vega Sicilia testvérbirtokaként. A birtok szőlőterületei a borvidék tizenhárom dűlőjében találhatóak, hat település határában. A különböző dűlők más-más talaj- és mikroklimatikus adottságokkal rendelkeznek. A vulkanikus riolit és andezit alapkőzeteken kialakult talajokban gyakran találkozhatunk olyan féldrágakövekkel, mint a jáspis vagy az obszidián.

A dűlők adottságai eltérőek, az viszont közös bennük, hogy az 1803-as Szirmay-féle besorolás szerint első osztályú területeknek nevezhetők. A birtok szőlődűlőin az államilag elismert szőlőfajták (Furmint, Hárslevelű, Sárgamuskotály, Zéta, Kövérszőlő) művelése mellett kísérleteznek filoxéravész előtti fajtákkal is.

Az Oremus száraz bora, a Mandolás testes, élénk, üde savakkal rendelkezik, melynek harmóniáját a fahordós erjesztés és a finom seprőn történő borérlelés alakítja ki. A Furmintból készült Mandolás hat hónapon keresztül érlelődik fahordóban, majd további fél éven keresztül a palackban. Elsősorban halakhoz, levesekhez, különféle szárnyasokhoz és tenger gyümölcseihez 10˚C fokra hűtve ajánlják. Az Oremus Nemes Késői Szüret alapanyagát, a nagyobbrészt aszúsodott szemeket tartalmazó fürtöket külön válogatják. A mustot fahordókban erjesztik és érlelik. A késői szüretelésű borok nagyszerűek aperitifként, és kitűnő desszertborok süteményekhez, gyümölcsös fagylaltokhoz is. A birtok aszúborait az összetett ízvilág, a határozott sav-cukor harmónia jellemzi. Önállóan, aperitifként vagy baráti összejövetelen egyaránt fogyaszthatóak, de kitűnő kísérői lehetnek kéksajtoknak, libamájnak, desszerteknek, vagy gyümölcsös süteményeknek is. Az aszúborokat legtökéletesebben 8-10˚C fokra hűtve élvezhetjük.

A díszkert közepén álló klasszicista kúria ma megújult formájában az Oremus vendégfogadásának kedves hangulatú színhelye, ahol a birtokra látogatók a helyi művészeti fesztiválok alkalmával rendezett koncertek során egyszerre hódolhatnak a zenei és a kulináris élvezeteknek. A pincelátogatáshoz, borkóstoláshoz előzetes bejelentkezés szükséges. A birtokközpont másik ékessége a több kilométernyi pincelabirintus, mely 2002 óta a Világörökség védelmét élvezi. A vulkáni tufába kézzel vájt föld alatti pincék a 13. század óta őrzik a tokaji borokat. A birtok borai kiváló minőségű zempléni kocsánytalan tölgyfából készült, 136 literes gönci és 210 literes szerednyei hordókban érlelődnek a pinceágak útvesztőiben, akár több éven keresztül.

Forrás: www.borespiac.hu

A 200 éves, hegybe vájt pincerendszert a belvárostól fertájóra alatt érhetik el a látogatók. Családunk szöllész-borász hagyományai másfél évszázadra nyúlnak vissza. A betérő vendégek kiállítás keretében tekinthetik meg a család egykori múzeális termelőeszközeit. Viniczai Sándor, szakújságíró írta rólunk: “Föld alá álmodott világ. Városka az utca szintje alatt. Sikátorokkal, nagyobb terekkel. Igazi csemege borkedvelő barlangi medvéknek, s néhány pohár után pedig birokra kelnek a sarokból kitörő sárkányok.” Szeretettel várjuk kedves vendégeinket szakmai kommentálással egybekötött bortúráinkon, ami felejthetetlen élményt nyújt mindenki számára.

Forrás: www.ganglbor.hu

“Nem kell nagyon járatosnak lenni a történelemben, hogy sejtse az ember, elődeink sem vetették meg a jó bort. Ez a különleges nevű település különleges értékeket hordoz, melyekkel érdemes megismerkednie azoknak is, akik az interneten, és azoknak is, akik élőben látogatnak el hozzánk. Épített emlékeink, szőlő- és bortermesztő hagyományaink, rendezvényeink mind-mind azt szolgálják, hogy az itt élők jól érezzék magukat, és bebizonyíthassák a látogatóknak: nemcsak táji környezetünk és borunk, hanem vendégszeretetünk is páratlan.

Szeretettel invitálok mindenkit: látogassanak el hozzánk. Jól fogják érezni magukat a Tiboldok földjén!”

Forrás: mezeipinceszet.eu

A képeken a közismert Mezei pincészetről készült felvételek is láthatóak!

A mintegy 1500 lelket számláló, bükkaljai Tibolddaróc Mezőkövesdtől 17 kilométerre található, a Kácsi-patak mentén. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település közúton a 3-as főútról közelíthető meg. A Bükki borvidék tagja.

Írásos emlékek bizonyítják, hogy Tibolddarócon már a XIV. században is termesztettek szőlőt. Az itt termett szőlőből készült borok nagy részét a XVIII. századtól lengyel zsidó borkereskedők szállították Lengyelországba.

A filoxéra vész azonban a meglévő szőlőültetvényeket teljesen kipusztította. A rekonstrukció során Furmint, Hárslevelű, Olasz rizling fajtákat telepítettek a déli fekvésű területekre. Ezt követően a Törley Pezsgőgyár modern feldolgozó üzemet létesített Tibolddarócon.

A II. világháborút követő időszakban azonban csökkent a telepítési kedv, az emberek inkább az ipari szektorban vállaltak munkát, elköltöztek a városokba. A daróci borok azonban továbbra is, mint kiváló pezsgő alapbor kerültek felhasználásra a Budafoki Állami Pincegazdaság pezsgőgyárában (amely a Törley utódja).

Hatalmas értéke a településnek a hét szinten található riolittufába vájt pincék sora. Eredetileg a törökök elől menekülő emberek barlanglakásaiként funkcionáltak. Az évszázadok folyamán kialakult egy sajátos barlanglakás és pincerendszer kolónia. Az emberek egymást segítve alakították ki „lakásaikat”. Még a XX. század elején is az itteni lakosok 60%-a barlanglakásban élt.

Mára ezek a barlanglakások részben az enyészet áldozatai lettek, részben pedig átalakították őket borospincékké, amelyek száma megközelítőleg 1000. A hagyományos fahordós mellett helyenként a korszerű acéltartályos technológia is megfigyelhető. A pincék hőmérséklete a bor érleléséhez ideális: 8-12 Celsius-fok között változik. A pincék szárazak, ami a „léleklyukon” keresztüli folyamatos szellőzésnek is köszönhető.

A szépen kidolgozott pincékben még ma is megtalálhatók a pince oldalfalaiba faragott és fúrt nyílások, amelyekben a helyi gazdák évtizedek óta halmozódó borai érlelődnek. Némely pincében olyan titkos rejtekhelyek is vannak, ahova régen a terményt dugták el. A 2003-ban felállított Szent Donát szobor alatt lévő Szucskó Pincében például több ezer üveg pálinkát, bort, pezsgőt rejtenek a boltozatos terek.

A csodálatos panorámájú pincefaluban minden év júniusában rendezik meg a „Víg daróci Pincék Főzőfesztiválját, amelyen középkori módszerekkel készítenek ételeket és hozzájuk helyi italokat kínálnak a szervezők.

A pincesorok mellett a falu látnivalóiként a Kálváriát, a klasszicista Bottlik-kastélyt, a barokk stílusú Gencsy-kúriát, a Majtényi-kúriát, a Halassy-kúriát, a riolittufába faragott juhhodályt, a helytörténeti kiállításnak otthont adó SzaBor-házat és az eredetileg kovácsműhelyként funkcionáló Lónyai emlékházat lehet említeni.

Forrás: pincefalvak.hu